Az örökbeadás során számtalanszor szembesülünk azzal, hogy „csakis kölyökkutyát szeretnénk örökbefogadni”. Ennek hátterében nyilván sok tényező állhat, kezdve a már jól ismert tévhitektől, melyekre szeretnénk rácáfolni.
Ezért felkértük néhány Gazdinkat, akik „idősebb” moszkvai őrkutyát fogadtak örökbe, hogy írják meg történetüket, ezzel is bemutatva, kölyökkor után is van örökbefogadás.
Elsőként Tamás és Artúr nem mindennapi találkozását szeretnénk Nektek bemutatni. Tamásnak pedig ismét köszönjük, hogy Artúrnak megadta az esély egy szebb és boldogabb életre.
„Július 10-én kikerült egy poszt a Moszkvai Őrkutya Alapítvány facebook oldalára, miszerint SOS gazdit keresnek Artúrnak, mert már másnap, hétfő este vinnék altatni (júl. 10 vasárnapi nap volt). Amint megláttam a posztot és a képeket, egyből tudtam, hogy segítenem kell rajta, ha máshogy nem is, ideiglenesen, hiszen el tudom különíteni a saját moszimtól. Reggel egyből fel is hívtam őket, megkaptam a „kedves” tulajdonos számát és felvettem vele a kapcsolatot. Szerencsére sikerült meggyőznöm, hogy ne vigye még az orvoshoz Artúrt, mert munka után egyből indulok a tőlem 270 km-re levő kutyusért. Így is lett, elindultam. Az odafelé vezető úton ott motoszkált a fejemben, hogy mi lesz ha nem tud autózni, mi lesz ha rámmorog, stb, hiszen nem ismer, DE! úgy voltam vele, hogy ennyit akkor is megér egy ártatlan kutya élete és valahogy elhozom akármi is történjék. (a biztonság kedvéért azért jól bekészültem virslivel neki ) Ahogy odaértem szerencsére nagyon kedves volt egyből a kutya, rám nem morgott (csak a gazdájára…). Egy tető nélküli kennelben tengette mindennapjait nem a legjobb körülmények között, de ezt nem részletezném. Az látszott rajta, hogy nem volt túl boldog, de azok a szemek amikkel rám nézett mindent elmondtak. Le is volt fogyva. (a gazdája azt se tudta megmondani, hogy az utolsó 2 hétben kapott-e egyáltalán enni…). A hazafelé vezető úton már tudtam, hogy valahogy össze fogom szoktatni Natival a saját kutyámmal – bármi lesz is – mert megtartom Artúrt, esélyt adva neki egy boldog életre. Pár napig nem mutattam be egymásnak őket, hogy szokjon engem, a szagokat, az új helyet. Végül szerencsére szép lassan, de biztosan 1 hét alatt össze tudtam őket szoktatni és azóta is boldogok :)) Akárcsak én Artúrnak szüksége volt 1-2 hónapra hogy feloldódjon, először nagyon bizonytalan volt. Most már nagy örömmel jön elém ha hazaérek. Rettentően szeretethiányos volt és konkrétan a nevét sem ismerte… Szomorú. Azóta megtanult ülni és feküdni, bár a maradást még gyakorolnunk kell – folyamatban van – Ám ami talán mindennél fontosabb, BOLDOG. Nagyon örülök, hogy megmentettem a kis életét és látszik rajta, hogy rendkívül hálás, hogy 4 év után végre olyan jó élete lett, amilyet minden kutya megérdemelne. A saját tapasztalataim alapján mindenkinek tudom ajánlani a Moszkvai Őrkutya Alapítványt, hiszen mindenben segítenek, valamint hogy ne csak kölyökként fogadjatok örökbe kutyát, hanem lehet gondolkodni felnőttben is :)”
